2024/10/16 Azonnal elérhető utolsó darab!
KFSZ „A LÉLEKÉBREDÉS”
A KFSZ eszközök energia-információs síkon harmonizálnak!
Elősegíti a belső szorongás, összezavarodottság,élet-állapotok és események által létrejött feszültségek,és az életünket érintő környező tér helyzetének bizonytalansága miatt létrejött helyzeteinek a megszüntetését.
Aktiválja a felhasználóban a szeretet-energiák lélek általi regenerációjának folyamatát.
A lélek megtisztításán keresztül eltünteti a félelem és negatívumok programjait,és isteni kegyelemmel tölti el a lelket.
Megtölt az optimizmus, öröm, boldogság,életszeretet, harmonikus elfogadás és a nyugalom energiáival,(minden jó, de lesz még jobb) majd meghozza az „egészséges altruizmus”, és a pozitív valóságszemlélet állapotát.
(Az altruizmus populáción belüli, egyedek közti interakció, mely során egy egyed akár saját kárára is segíti egy fajtársát. A viselkedésforma előfordulási gyakorisága nagyjából egyenes arányban áll a genetikai hasonlósággal, így leggyakrabban az egy családba tartozó egyedek közt nyilvánul meg. Rokonsági kapcsolat nélkül is előfordul, ami evolúciós szempontból a reciprokális altruizmussal magyarázható.A rokonságbeli altruizmus az önfeláldozás legmagasabb szintjéig terjedhet.)
Megadja a stabilitás,magabiztosság érzését, és megérti a felhasználóval ,hogy a boldogságnak kell lennie a választott utunknak (persze,ha akarjuk!), és ez az életünk általi „egészséges” folyamat, és nem a szenvedés útja a lélek utazásának végpontja ebben az inkarnációban.
Állás vagy új munkakör keresése esetén segíti kiküszöbölni a bizonytalanság és a félelem érzését.
Meghallgatásokon ,befejezett valami átadásakor,új lakóhelyre költözéskor vagy egy tevékenységi profil vagy a társadalomban való szakmai alkalmazási pont megváltoztatása előtt, kényelmes harmonikus feszültségmentes szellemi és mentális állapotot teremt.
Célja a visszatérés az élő emberi kommunikáció valós világába, amelyben mindenki önmaga lehet, elfogadva és megértve a másikat.
Életterünkben kedvező terepet teremt az emberek harmonikus kommunikációjához és megjelenéseihez.
Hozzájárul a könnyű alkalmazkodáshoz egy ismeretlen csapatban vagy találkozóhelyen és kiiktatja a kellemetlen és mérgező embereket a személyes társadalmi körből.
Védi és megóvja a felhasználó terét a természeti katasztrófáktól.
Javítja különböző szemészeti betegségekben a látószervek állapotát mint a kötőhártya-gyulladás, uveitis érhártyagyulladás, iridociklitisz fotofóbia, pupillaszűkület stb.
Elősegíti a javulást és regenerálódást bőrsérüléseknél ,vágásoknál, karcolásoknál, égési sérüléseknél és csökkenti a keloid hegeket.
(A keloid egy olyan túlnőtt heg (maga a hegszövet nyúlik túl a seb határain), amely kezdetben viszkethet, nyomásra érzékeny lehet, kialakulása pedig fájdalommal is járhat. Egyes esetekben irritálhatja még a ruha is. Azzal együtt, hogy ez a hegszövet kórosnak számít, maga a jelenség teljesen ártalmatlan, nem több egyszerű kozmetikai problémánál. Mivel azonban rendkívül zavaró is lehet, komoly pszichés problémát okozhat a betegeknek.)
A mozgásszervi betegségek komplex terápiájában segít helyreállítani az emberi motoros funkciókat sérülések után, ízületi és gerincbetegségek esetén.
Elősegíti megelőzni és javítani a kórosan megváltozott sejtek növekedésével kapcsolatos onkológiai és rákos betegségeket.
Segít megszüntetni az általános testi gyengeséget és egy betegség után isteni erővel és erőteljes energiával tölti fel a használót.
Felhasználási tanácsok:
Kölcsönösen erősen felerősíti a TUDÁS FÉNYE-ÁTALAKULÁS-MENNYEI KÖZVETÍTÉS lapokat az együtt használatkor.
Ajánlott felnőttek és gyerekeknek, hogy könnyen alkalmazkodhassanak egy új osztályhoz, új csapathoz, új helyszínhez ,üzleti utazás során,ingázás esetén vagy műszakváltáskor.
Elősegíti üzletekben, üzleti tárgyalások során, szórakozó és kulturális helyeken és baráti összejöveteleknél ,hogy az őszinte,barátságos,közös érdeklődési körök,és a jó hangulat légköre megteremtődjön.
Támogat, véd, kezet nyújt és vállat nyújt a megfelelő helyzetekben, majd mások általi elfogadással és tisztelettel támogatja a felhasználót a kapcsolataiban.
Az autizmus és spektrum zavarral küzdő gyermekek és zárkózott emberek esetén ,akik nehezen alkalmazkodnak a társadalomban az autista problémáik miatt,ajánlott a BÉKE lappal való együtt-használat.
Szemészeti betegségek összetett terápiájában ugyancsak aktív segítség.
Ajánlott betegségek utáni gyorsabb felépüléshez, állandó fáradtság, gyengeség, vitalitás hiánya esetén.
Kompatibilis az összes korábban kiadott KFSZ-el,de hatása különösen felerősödik a következőkkel különösen :7-11-17-HATALMAS HEGY FORRÁSA-CSODATÉVŐ-BOLDOGSÁG-EGÉSZSÉGES ÉLETENERGIA-HÁLA-ANTIKATAKLIZMUS-HOSSZÚ ÉLET-A MOZGÁS SZABADSÁGA-FŐNIX-FIATALSÁG ALMÁJA-HARCOSTÁRS-SZÖVETSÉGES-SZERELEM-HÁROMSZENTEK-SZENT BARLANG-INDI-BÖLCSESSÉG-ÖRÖKKÉVALÓSÁG lapokkal továbbá a HÁLA-MEGÚJULÁS-NEHÉZSÉGLEKŰZDŐ TUDATOSSÁG-FITNESZ-FÉNY EREJE karkötőkkel.
Az eszközzel való víz kezelési ideje legalább 15 perc..
A KFSZ “LÉLEKÉBREDÉS”lapon lévő polarizációk:
– Velyki Berezhsy falu melletti Isten-hegy barlangjából származó gyógyító forrásvíz polarizációja. Kremenyec régió, Ternopil régió, Ukrajna.
Az ELIT sorozat csak egyszer 2022 januárjában ,limitált darabszámban megjelent eszköze,ezért csak készletünk erejéig elérhető.
Újból nem fog kiadásra kerülni !
https://kolcov-lap.com/orosz-alternativ-modszerek/kolcov-elit-sorozat/kfsz-lelekebredes/